Az olimpián még nem játszott olyan összeszedetten a magyar csapat, mint ahogy a románok ellen kezdett. Vérten Orsolya és Görbicz Anita remekelt támadásban, a csoportkörben a második legtöbb gólt kapu Hajdu-csapat védekezése pedig javulni látszott.

Meglépni ugyan nem sikerült (7:4 volt a legnagyobb különbség), mert Ramona Maier a legnehezebb pillanatokban is tartotta a románokat: a szélső a románok első tizenkét góljából nyolcat vállalt (volt, hogy egymás után háromszor ő talált be).

Gheorghe Tadici előbb külön embert állított Görbiczre, majd teljesen kinyitotta a románok védekezését, ám a magyar csereemberek (Szűcs Gabriella, Ferling Bernadett) is betaláltak. Szerencsére, a románok is sok labdát eladtak, a magyar lányok ezeket a hibákat sajnos felesleges kiállításokkal ellensúlyozták.

Görbicz Anita néha előhúzott a talonból egy-egy „győri figurát”, aminek gyakran egy immár csak volt győri, Kovacsicz Anikó volt a befejezője.

A szünetbeli kétgólos előny (16–14) a második félidő nyolcadik percére öt gólra nőtt (21–16), aminek következtében Gheorghe Tadici kénytelen volt kikérni idejét (nem halkan osztotta ki övéit…). Köszönhető volt mindez elsősorban Pálinger Katalinnak, aki Maieren (pontosan az ejtésén) is kifogott, és Szamoránsky Piroskának, aki végre rájött, hogy kell Luminita Dinun kifogni.

24–21-nél Hajdu János is egy percig magára vonta a figyelmet, megelőzendő a román feltámadást, és egy BL-gólkirálynővel frissítette a csapatot. Tóth Tímea addig keveset játszott, ám ekkor hozzátette a magáét.

Érezhetően megfogtuk a románokat, de még a hajrához érve sem akartuk elhinni, hogy ennyire simán nyerhet a magyar csapat, amely ezen a meccsen igazán csapatként működött – nem egyszemélyes gárdaként. Kettős emberhátránynál fel is jött öt gólra a piros mezes román csapat (32–27).

A magyar szurkolótábor joggal kiabálta, hogy „játszik a csapat”, és valóban: először az olimpián valós tudásához mérten játszott a magyar válogatott. És ez a csapat ott van a világ legjobb négy csapata között!

NŐI KÉZILABDA